Bocs, mégsem a bicajos bejegyzés jön, de ígérem, az se marad ki.
Az utcában átépítik az egyik házat és ennek kapcsán "lomtalanítanak" is. Vagyis mindent kidobnak, ami a bontásból kikerül, és még egy csomó egybet is, h már belejöttek. (Így lett például egy Sajdik nyomatom és egy csomó LEGO, de ez nem tartozik szigorúan ide).
Kikerült egy IKEA FIRA/MOPPE fiókos doboz is (abban is volt LEGO), kár lett volna otthagyni, majdnem tökéletes állapotban.
Ebből a sorozatból mindenféle méretű és elrendezésű létezett, ez a két nagy-, három kisfiókos fajta
Látható, hogy közben azért már elkezdtem beburkolni
Eszembe jutott hogy sok-sok évvel ezelőtt a Fynd osztályon találtunk két pár kereket. Mivel úgy 200 forintba került, megvettük ("- Minek kell ez? Csak otthon fog porosodni! - Mert ennyiért ingyen van, azért :D"). Küönös hely az az áruház, például az a bútor, amihez ezek tartoznak, sosem volt a hazai kínálatban…
Ez lett: