Kéziorsókról ez-az...

 Ha valaki rászánja magát, hogy fonalat szeretne készíteni, vagy úgy egyáltalán... csak ki szeretné próbálni a műveletet, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen orsó kerül először a kezébe.
Egy rosszul kiválasztott eszköz örökre elveheti a kedvét. A sikertelenség eléggé le tudja lombozni az embereket, ráadásul egy kezdőnek fogalma sem lesz róla, hogy nem ő ügyetlen, csak az orsója nem neki való.
 Sokféle kéziorsó létezik - bár nálunk igencsak szűkös a kínálat -, ezek működésben, használatban, fizikai paramétereikben is jelentősen eltérnek. Megpróbálom összeszedni, amit a témáról tudok.

 A kéziorsókat már az őskorban is használták, ami nem meglepő: fonalat, cérnát csak valami hasonlóval lehet készíteni. Kezdetben - sőt, manapság is pár népcsoportnál - egy faágra kötöttek fel egy követ, vagy csak egyszerűen egy sár- vagy agyaggolyót gyúrtak a végére. Ilyen egyszerű.

Alsótárcsás orsó

 Az összes orsó két fő részből áll: a szárból, amire a kész fonal kerül, és a tárcsából, más néven örvből. Ez adja a forgáshoz a megfelelő lendületet. A két rész nagyjából kétféleképpen helyezkedhet el egymáshoz képest: vannak felső- és alsótárcsás orsók. (A balkánon és még néhány területen használnak egyszerű, tárcsa nélküli orsókat is. Itt a fonalat kézzel sodorják, az orsón gyakorlatilag csak annak tárolása történik.)



Tárcsának különben szinte bármi jó, csak forgásszimetrikus legyen. Lehet CD lemez, kő, LEGO kerék, fém fogaskerék... csak a fantázia szab határt.

"phang" orsó

Másik csoportosítás szerint megkülönböztethetünk támasztott- és függesztett orsókat. A támasztott orsókat - meglepő módon - letámasztva használják: vagy simán a földre, vagy valami tálkába állítják, és ott forgatják. Ezeknek nincs fölül kampójuk.






A függesztett orsókat kampójuknál fogva akasztják az éppen készülő fonalra, amit időnként feltekernek az orsó szárára. A kampók kialakítása is sokféle lehet, vagy akár a szár végét is kialakíthatják erre a célra.

 Az, hogy hol milyen orsót használnak, gyakorlatilag csak a szokásoktól függ. Gyakorlatilag a "modernebb" orsók (szár+tárcsa) hatékonysága és az azokon előállítható fonal minősége között nincs sok különbség, legfeljebb a használat módjában térnek el.


Léteznek különlegesebb orsók is, például az u.n. "török" orsók. Ezeken azonnal gombolyagot lehet készíteni. A "tárcsa" a szár kihúzása után kétfelé szedhető, és oldalt ki lehet szedni a gombolyagból.




Akkor most következik, ami miatt tulajdonképpen elkezdtem írni ezt a bejegyzést. milyen egy "jó" orsó? (Mivel a környezetemben leginkább a felsőtárcsás, függesztett orsókat kedvelik, és talán ezekkel a legegyszerűbb elkezdeni, ezért ezt tekintem "alaptipusnak" és illusztrációként ilyenek szerepelnek majd.)

 Az orsók mérete nagyon fontos. Ez határozza meg, hogy milyen és mennyi fonalat lehet vele készíteni. Leginkább a tárcsa átmérője és súlya határozza meg a használhatóságot.
- Nehéz orsón nem lehet vékony fonalat fonni. Az orsó és a készülő fonal súlya együttesen elszakítja a szálat. Idegesítő és időpocsékoló, mikor sűrűn le kell tekerni a kész fonalat az orsóról.
- Könnyű orsón vastagabb szálat fonni kínszenvedés. A fonal fékezi az orsó forgását, és a kis tehetelenségű darab nagyon hamar leáll és visszafelé kezd forogni.

Cérnázáshoz

Ilyen egyszerű lenne? Majdnem. Akkor most kicsit bonyolítsuk!
Különböző fonalfajtákat különböző mértékben kell sodorni. Ha nincs eléggé megsodorva a szál, akkor szakad, ha túlsodorják, akkor összeugrik, csomósodik a fonal. Cérnázáshoz  - legalább két elemi szálat kell összesodorni, hogy erős fonalat kapjunk - nehéz, lendületes orsóra van szükség.
Kisebb átmérőjű tárcsa gyorsabban forog, de kisebb a lendülete. A nagyobb átmérő nagyobb lendületet de kisebb sebességet jelent. Ráadásul a kisebb tárcsa könnyebb, a nagyobb nehezebb. Akkor most hogy van ez?
A trükk a tárcsák kialakításában van. Azonos átmérőnél, ha kijjebb kerül a súlypont, nagyobb lendületet kapunk, és közben nem nő a súly. Minden feladathoz ki kell kísérletezni a megfelelő méret- és súly arányát, valamint a legjobb kialakítást.

"Bosworth"-típusú tárcsa

Tapasztalatom szerint első orsónak 40-45 gramm közötti és 70-80 mm átmérőjű orsó a legjobb. Ez nem túl nehéz, elég fonal fér rá szakadás nélkül, és jól forog. Ilyen orsóval a legtöbb, nem speciális fonalfajta elkészíthető. Orsózáshoz nehezebb, 80-100 grammos, esetleg kicsit nehezebb a jó, selyemfonalhoz egészen pici, 40-50 mm-es, és 15-20 grammos darabok a megfelelőek.
A jobb gyártók elég széles méret- és súlytartományban készítenek kéziorsókat. Ezek általában elég hasonlóak. Érthető, sorozatgyártás, beállnak egy formára és ahhoz vannak gépeik, rutinjuk. Általában 3 mérettartományt adnak meg: átlagos, könnyű és nehéz. Ezekkel minden feladat elvégezhető.

Kezdő orsók
Klasszikus kialakítás. A tárcsák oldalán levő hornyok segítik a forgást

 Találkoztam azonban olyan gyárral, ahol összesen egyféle, hatalmas, 80 gramm fölötti és majd' 10 cm-es orsók készülnek, és ezt kezdőknek is ajánlják. Előnyként említik, hogy a tárcsa levehető: a lefelé kúpos szárról le lehet húzni, tároláshoz, utazáshoz. Ennek azonban van egy hatalmas hátránya: a nagy súly miatt egy kezdő fonónál igen gyakran leszakad a szál, az orsó leesik... igen, a szár végére, a tárcsa lecsúszik, és letolja az addig készült fonalat is... hm.

 Van még egy apró trükk. Gyakran - de nem minden gyártónál - találhatunk a tárcsa oldalán, vagy esetleg csak az alsó élénél egy kis bevágást. Ez megkönnyíti a munkát: csúszósabb fonal a húzás miatt szépen elkezd lecsavarodni az orsóról, körben a tárcsa oldalánál, de a kis vágatban elakad. Mindegy, hogy a kampóhoz képest hol a bevágás, mert mikor elkezd csúszni, úgyis beleakad.
Ha nincs ilyen az orsónkon, megéri belereszelni! Bár.. néha én sem vágok bele ilyet, mert annyira szép a fa, hogy nincs szívem elrontani...